Mit nevezünk ex-gay tapasztalatnak?

A  lehetőségek széles skálán mozognak:
Egészen az olyan "ártalmatlannak tűnő" módszerektől, amikor femininebb viselkedésű meleg srácokat próbálnak bevezetni a futball, vagy erőszakosabb sportágak rejtelmeibe, illetve fiúsabb leszbikus lányoknak adnak pl. sminkelési tanácsokat - személyiségük (és szexuális orientációjuk) megváltoztatása érdekében -, az átnevelő táborokon át, egészen a brutális elektrosokkig.

Az ex-gay szervezetek legtöbbször vallásos alapokon működnek, de nem minden esetben.
A "kezeltek" csoportos terápián, és személyes konzultációkon vesznek részt.
Gyakran arra bátorítják őket, hogy randevúzzanak az ellenkező nem képviselőivel, illetve házasodjanak meg, homoszexuális vonzalmaik "kiiktatása" céljából.
Öltözködési és viselkedési tanácsokat kapnak, hogy meg tudjanak felelni a "társadalmi normáknak".
Könyveket és beszámolókat olvastatnak velük, melyeket olyan emberek írtak, akik azt állítják magukról, hogy megváltoztak.
Imacsoportokat hoznak létre, ahol bevett szokás az ördögűzés (a "homoszexualitás démonának" kiűzése), továbbá olyan módszerekkel élnek, mint az "elidegenítő terápia", "ölelés terápia", illetve több lépéses szabadító programokat állítanak össze.

Miért vállalkozik valaki önszántából erre?

Sok lehetséges okot találunk, és ezek kombinációja is előfordul.  Legtöbbjük azt állítja, képtelen összeegyeztetni homoszexuális vonzalmait vallásos meggyőződésével. Szeretnének Istennek megfelelni, ráadásul óriási külső nyomás is nehezedik rájuk.

Mások egyszerűen csak családot szeretnének alapítani. Mivel a melegházasságot, és az egynemű párok örökbefogadását nem engedélyezik, néhányan az egyetlen megoldást nem kívánt szexuális orientációjuk megváltoztatásában látják.

Egyéb lehetséges okok:
- gyermekkorban elszenvedett, feldolgozatlan szexuális zaklatás;
- családtagok zsarolása: "kitagadlak, ha nem változol meg...";
- vallási vezetőktől származó nyomás:  "meg kell változnod, ha teljes jogú tagja szeretnél lenni a gyülekezetnek";
- különböző függőségektől való szabadulásnak az ígérete;
- negatív tapasztalatokból, hiányos vagy pontatlan ismeretekből adódó elutasítása a "meleg szubkultúrának", illetve a "meleg életformának";
- gondot okoz, hogy egy egészséges, monogám kapcsolatot tartson fenn az illető - ezért identitását okolja;
- nem "más"-nak, hanem "normális"-nak szeretné érezni magát.

Csak keresztényeknek lehetnek ex-gay tapasztalataik?

A válasz egyértelműen: NEM!
Nemzeti, faji, vallási és minden egyéb hovatartozástól függetlenül, mindig is voltak és lesznek olyan emberek, akik megpróbálják megváltoztatni szexuális irányultságukat, hogy meg tudjanak felelni a "heteronormatív" társadalmi elvárásoknak.
Konzervatív protestáns keresztény csoportok számtalan ex-gay átnevelő tábort hoztak létre, de léteznek zsidó, katolikus, mormon, muszlim és világi kezdeményezések is.

Mivel jár (mibe kerül), ha valaki részt vesz egy ilyen programban?

- Elsősorban pénzbe. Rengeteg pénzbe! Több száz, akár több ezer dollárba is bizonyos esetekben.
- Időbe.  A kezelés hosszú éveket vesz el a jelentkezők életéből.
- Rengeteg energiába és türelembe. Sokan feladják tanulmányaikat, karrierjüket a változás érdekében.
- Kapcsolatokba, barátságokba, amiket meg kell szakítani véglegesen.
- Sajnálatos módón nem ritka, hogy életekbe!

Származhat bármi jó abból, ha valaki részt vesz egy ex-gay programban?

A legtöbb ember erre határozott "nem"-el válaszolna. De még aki negatív érzésekkel, lelkileg sérülten került is ki ezekből a programokból, elismeri, hogy származhat jó egy ilyen tapasztalatból:
- életre szóló barátságok köttetnek;
- sokat tanultak különböző függőségek felismeréséről és kezeléséről;
- előfordul, hogy pont ennek hatására szánja rá magát az illető, hogy előjöjjön a családtagok és barátok előtt;
- sokaknak, akik vallásos meggyőződésük miatt voltak képtelenek elfogadni homoszexualitásukat, pont egy ilyen ex-gay tapasztalat hozta el a meggyőződést, hogy minden erőfeszítés ellenére a változás nem lehetséges. Ez lehetővé tette számukra, hogy elfogadják magukat, és integrálják szexuális orientációjukat vallási meggyőződésükbe. Sokan beszámolnak róla, hogy ezután találták meg békességüket Istennel való kapcsolatukban.
- olyan dolgokat (sporttevékenységeket, barkácsolást, főzést, új szakmákat, stb.) tanultak meg, melyeknek később hasznát látták, illetve élvezetes szabadidős tevékenységgé váltak.

Az ex-gay tapasztalatok nagyon különbözőek. A program, amiben részt vesznek, illetve az alkalmazott módszerek lehetnek többé vagy kevésbé ártalmasak..  Azonban egy valamit leszűrhetünk a beszámolók tükrében: több kárt okoznak, mint hasznot!

Hogyan lehetséges a felépülés az ex-gay szervezetek által okozott sérülésekből?

Ez elsősorban személyfüggő.  Néhányan szakemberek segítségét veszik igénybe, mások enyhülést és megnyugvást találnak különböző elfogadó keresztény egyházak (az USA-ban több ilyen is működik), és LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) szervezetek szolgálatában, munkájában való részvételében.
Tartják a kapcsolatot hasonló ex-gay tapasztalatokat átélt sorstársakkal, erőt, segítséget, gyógyulást merítve egymás bizonyságaiból.

Mégis, lehetséges a homoszexuális orientáció megváltoztatása?
Abban hiszünk, hogy dönthet valaki úgy szabad akaratából, hogy nem fog többet a saját nemével szexuális aktust létesíteni. Dönthet úgy, hogy nem azonosítja magát többé leszbikusnak vagy melegnek. Megházasodhat és családot alapíthat, de valószínűleg - ha valóban meleg vagy leszbikus orientáltságú az illető - saját neméhez fűződő vonzalmai egész életében megmaradnak.

Nyílt bocsánatkérő levél

2007-ben az Exodus International három korábbi vezetője (köztük Michael Bussee, az Exodus International egyik alapítója) kifejezték közös nyilatkozatukban kiábrándulságukat az Exodus társaság eszméiből, és Los Angelesben sajtóértekezleten kértek bocsánatot a melegektől:

"Ex-gay szolgálatok korábbi vezetőiként bocsánatot kérünk azoktól a magánszemélyektől és családtagjaiktól, akik hittek üzenetünkben, miszerint: melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak és transzneműnek lenni eredendően rossz, elfogadhatatlan állapot.

Néhányan kényszerítve érezték magukat arra, hogy megváltoztassák személyiségük egy szerves részét, rengeteg sérülést okozva ezzel önmaguknak és hozzátartozóiknak.
Habár jóhiszeműen cselekedtünk, azóta megbizonyosodtunk róla, hogy üzenetünk sokakban félelmeket, szégyent, elszigeteltséget és a hit elveszítését eredményezte.

Bocsánatot kérünk a részünkről elhangzott féligazságokért, amit az Exodus és egyéb ex-gay szervezetek szolgálatában képviseltünk.

Felhívjuk az ex-gay szervezetekből szintén kivált korábbi vezetők figyelmét, hogy csatlakozzanak a gyógyulási és helyreállítási folyamathoz nyilatkozatunk aláírásával.

Megkérjük az ex-gay szervezetek jelenlegi vezetőit, hogy vegyék a bátorságot módszereik/programjaik hatékonyságának felülvizsgálatához. Arra kérjük őket, mérlegeljék tevékenységük hosszútávú következményeit!"

Darlene Bogle,

Michael Bussee,

Jeremy Marks

2007. június 27.

Darlene Bogle

Darlene Bogle korán felismerte elhívását Isten szolgálatára. Keresztény főiskolai tanulmányai során alakult ki első leszbikus kapcsolata egy hívő lánnyal, Lindával. Hat hónappal később a lány öngyilkosságot követett el, mert családja, és a gyülekezete kitaszította őt szexuális orientációja miatt.  Linda csupán 17 éves volt.

Darlene ezután teljesen összeomlott lelkileg. A következő években - ahogy ő fogalmaz "yo-yo-ként ingázott két élete között".
Vagy a gyülekezetben töltötte idejét, vagy a meleg bárokban, de a kettő egyidejű megélése elképzelhetetlennek tűnt számára. 1977-ben radikális lépésre szánta el magát: megszakított minden kapcsolatot a "meleg világgal", és barátaival, befejezte teológiai tanulmányait, majd tanítóként szolgálatba állt egy gyülekezetben.
Kapcsolatba lépett az Exodus szervezettel, ahol hamarosan vezető beosztásba került.
Könyveket, újságcikkeket írt, és televíziós műsorokba hívták meg vendégként, hogy beszéljen "hátrahagyott leszbikus múltjáról." Többek között feltűnt Jerry Springer talk-showjában, és az Atv-n Magyarországon is nézhető 700-as klub c. műsorban. Saját ex-gay szolgálatot is indított - "Paraklete" néven - az Exodus támogatásával.
Meggyőződéses ex-gay -nek vallotta magát, mert állítása szerint ezekben az években nem érzett vonzalmat a nők iránt, de a férfiak iránt sem. Valójában "non feeling person"-ná, azaz érzelmektől mentes személlyé vált, mert csak a munkájának élt, miközben szándékosan mélyen elnyomta magában vágyait. 

1988-ban az Exodus nyílvánosságra hozott egy óriásplakátot, amin 200 ember volt látható. A kép alá a következő szlogent írták: "Képesek a homoszexuálisok változásra? Mi megtettük!"
Darlene azt állítja, a poszteren látható embereknek több mint a fele már elhagyta az Exodust.
Szexuális orientációjuk valójában nem változott meg, mint ahogyan Darlené sem. Ezek az emberek meg akartrak változni, mert azt mondták nekik, hogy homoszexualitásuk elválasztja őket Istentől. Senki nem osztotta meg velük annak a lehetőségnek az üzenetét, hogy Isten melegként, és leszbikusként is szereti őket, és megáldja kapcsolatukat azonos nemű partnerükkel. Darlene több száz telefonhívást kapott az Exodusnál olyan férfiaktól és nőktől, akik kétségbeesve próbáltak megváltozni. Csupán egyetlen probléma volt: a hívások többsége ugyanazoktól a személyektől érkezett, akik már korábban tanácsot kértek. Követték a "receptet", azaz imádkoztak, olvasták a Bibliájukat, különböző terápiáknak vetették alá magukat, de a kívánt változás elmaradt.
Mivel kizárólag az elutasítás üzenetét kapták hosszú éveken keresztül, sokan ennek a hazugságnak köszönhetően elhagyták a gyülekezetet, és felhagytak a keresztény élettel.

1990-ben Darlene egy konferencián tartott előadást, amikor felfigyelt egy nőre, az első sorban a nézőtéren.
Mire a többnapos előadás sorozat véget ért, a nő nem csak a szemét, de a szívét is rabul ejtette. Desiré az egyik legodaszántabb keresztény hívő volt, akit Darlene valaha ismert. Ennek a kapcsolatnak a hatására elmúltak a kételyei, mert felismerte, hogy Isten leszbikusként is elfogadja és szereti őt, sőt megáldotta egy élő hittel rendelkező társsal.
Kilépett az Exodusból, ennek hatására bevonták az engedélyét, és nem taníthatott tovább az egyház kötelékeiben.
Darlene nem esett kétségbe, mert tudta: elhívását Istentől kapta, és ez nem csak egy adott gyülekezethez vagy szervezethez köthető.

12 csodálatos évet töltöttek el párkapcsolatban, majd sajnálatos módon Desirénél mellrákot diagnosztizáltak, és 2005-ben meghalt.
Később megismerte jelenlegi párját, Beckyt, akivel 2008-ban hivatalosan is összeházasodtak.
Darlene részese volt annak a történelmi pillanatnak, amikor 2007-ben ex-gay szolgálatok három korábbi vezetői nyílt levélben bocsánatot kértek azoktól, akiknek hamis üzenetükkel szenvedést okoztak.
Azóta meleg aktivistaként harcol a hátrányos megkülönböztetések ellen, egyházi és társadalmi szinten egyaránt.
" A Christian Lesbian Journey" - Egy Keresztény Leszbikus Útja címmel megjelent könyvében további érdekes részleteket tudhattok meg különös életútjáról.

Rick:

1983-ban egy keresztény főiskola végzős diákja voltam. Féltem, mit tartogat számomra a jövő, mert egy nagy, "sötét" titok nyomta a lelkemet.  Végül félelemmel, és szégyennel telve ugyan, de erőt vettem magamon, és kértem egy időpontot a vezető konzulánsomhoz.
Elmondtam neki a titkomat: vonzalmat éreztem más férfiak iránt. Azt is elmondtam neki, hogy mindennél jobban szeretnék megszabadulni ezektől a vágyaktól, és "normális" életet élni. Biztosított róla, hogy a változás lehetséges, de a terápia akár egy teljes évet is ígénybe vehet.
Mivel közel jártam a záróvizsgáimhoz, ajánlott nekem egy keresztény konzulánst abban a városban, ahol hamarosan tanulmányaim folytatását terveztem.
Az új konzulánsom, egy őszinte, magasan képzett, nagy tiszteletnek örvendő szakember lett. Ő szintén megerősített benne, hogy a változás lehetséges. Egy éven keresztül volt a tanácsadóm.
"Még soha nem találkoztam olyan homoszexuális férfival, aki jó kapcsolatot ápolt volna az apjával" - állította.
"Mindig is nagyon közeli, bensőséges volt a viszonyom az édesapámmal" - válaszoltam neki.  Mintha meg sem hallotta volna, elindított egy folyamatot, amelyben újraértékelte az apámmal való kapcsolatomat. Megmagyarázta, hogy mivel képtelen voltam megfelelő módon kötődni az édesapámhoz, ezt a hiányosságot most más férfiaknál próbálom pótolni.
Ő volt a szakértő, én pedig eléggé kétségbeesett voltam ahhoz, hogy higgyek neki. 
Ezzel megkezdődött egy közel 20 évig tartó utazás "normálissá válásom" útján...

Történetem nagyon hasonlít azokhoz a bizonyságtételekhez, amiket sorstársaktól hallottam. Gyermekkorom középpontjában a gyülekezetünk és a családom állt.  Növekvő felismerésem, hogy nem a lányokhoz, hanem a fiúkhoz vonzódtam, erős tagadási reakciókat váltott ki belőlem.
"Énképem"be - ami nagyjából abból állt, hogy jó fiú, engedelmes gyermek és odaszánt keresztény vagyok - a homoszexualitás nem fért bele.
Belső késztetésem Isten szolgálatára már korán kijelölte az utamat keresztény főiskolai, majd teologiai tanulmányaim felé. Nem tudtam elképzelni az életemet feleség és gyerekek nélkül. Szerettem volna mások tiszteletét kiérdemelve "jó keresztény példakép" lenni.
Lelkipásztorrá avattak, és óriási önfegyelemben éltem, de mindez egyáltalán nem csökkentette vágyaimat..
Végül feleségül vettem egy rendes lányt - bízva tanácsadóim meglátásában, akik házasságomat a gyógyulás jeleként értékelték.
Kétség kívül nagyon rossz döntés volt, bár kimondhatatlanul hálás vagyok a házasságomból született két csodálatos gyermekemért.

2001-ben megtörtént az, amire senki nem számított.  40. születésnapom másnapján megismertem egy férfit, akivel mély lelki és mindent elsöprő érzelmi viszonyba kerültem.  Addig a pontig a férfiak iránti vonzalmamra egyfajta fizikális függőségként (szenvedélybetegségként) tekintettem, ami ugyan periodikusan felerősödött bennem, de nem lehetett része "igazi énemnek".
Amikor ez a férfi próbált arra ösztönözni, hogy nézzek szembe az igazsággal, és legyek őszinte magamhoz, rövid "kalandunknak" véget vetettem.
Egy meleg, zsidó, agnosztikus férfi nagyobb tisztánlátást és bölcsességet mutatott, mint ez a nős keresztény lelkipásztor, de szavai elindítottak bennem egy folyamatot, ami végül "coming out"-omat eredményezte.
    Adtam magamnak még egy évet, hogy rátaláljak "igazi identitásomra Krisztusban", mint heteroszexuális - vagy legalábbis  "homoszexualitástól absztinens" - férfi.
Elmondtam a történetemet egyházi feljebbvalóimnak, és átadtam a szolgálatomat. Feladtam a munkámat, a keresetemet, a stabilitásomat.  Csak az elviselhetetlen nyomás maradt, és egy érthetően összezavarodott feleség az oldalamon. 
Coloradoba utaztunk, hogy részt vegyünk egy 10 napos intenzív tanácsadói kurzuson. Rengeteg pénzbe került.
Beiratkoztam egy "helyreállító terápiára"...  Ismét...
Felismertem, hogy a terápia bizonyos pontokban hiteltelen, hamis és színlelt volt, de bíztam benne, hogy Isten majd értékeli az erőfeszítéseimet, és végül megváltoztat engem.

Két évtized alatt részt vettem több helyreállító terápián, kipróbáltam minden létező ex-gay eljárást és módszert.
Imádság, böjt, csoportos foglalkozások, meditáció, és 12 lépéses programok.
Még egy hajmeresztő ördögűzési kísérletbe is belementem. Mivel egyik sem hozott eredményt, borzasztóan elkeseredtem. Mindegyik terápia környezeti hatásokra fogta homoszexualitásom kialakulását, így a szüleimmel is megromlott a kapcsolatom.

2002. novemberében képtelen voltam tovább színlelni, hogy a terápia bármiben is segített volna.  Egy napon túl sok megválaszolatlan kérdést tettem fel, erre komoly dorgálást kaptam a tanácsadómtól, miszerint "nem volt elég nagy a hitem". 
Így hát visszaléptem a további önsanyargatástól, és életemben először eltökéltem, hogy szembenézek vele, és kiderítem az igazságot.
A következő 8 hónapban felfüggesztettem az önítélkezést, és kutatómunkába kezdtem.  Szociológiai, teológiai és biológiai tanulmányokat folytattam. Részt vettem egy pszichoszexuális felmérésben, egy jóhiszemű, előítéletektől mentes szexuálterapeuta segítségével, hogy megállapítsuk: vajon biszexuális vagyok-e, vagy valóban homoszexuális.  Arra a meggyőződésre jutottam, hogy férfiak iránti vonzalmamra - a félelem és a szégyenérzet miatt - egyfajta kényszerből tekintettem szenvedélybetegségként.  Továbbá ez a kényszer, csak akkor oldható fel, ha feltétel nélkül elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok.

2003. tavaszán végül képes voltam kimondani: "Meleg vagyok". Ez volt életem legnehezebb napja.
Feleségem karjaiban zokogtam.  Egy kínzóan gyötrelmes beszélgetés után meghoztuk a döntést: elváltunk.

Létrehoztam egy saját vállalkozást, ami később jó megélhetést biztosított. 2004-ben csatlakoztam a melegeket is elfogadó "Krisztus Egyesült Egyháza" (United Church of Christ) felekezethez.  2005-ben én voltam az első nyíltan meleg lelkipásztor, akit meghívtak a gyülekezetbe szolgálni a saját körzetemben - New York Államban.
Miután nyíltan vállaltam homoszexualitásom, sok barátomat elveszítettem, de a legközelebbi barátaim és a családom végig mellettem álltak!
A gyermekeim 13 és 11 évesek voltak, amikor előjöttem, és sokat szenvedtek az ezt követő változások miatt, de nagyon szeretjük egymást, és szoros kapcsolatban vagyunk!

Mielőtt 2004-ben édesanyám rákban meghalt, újra és újra elmondta nekem, hogy mindig feltétel nélkül szeretett, és elfogadott engem!  Édesapámmal még bensőségesebb volt a viszonyom, és már százszor megbántam azokat az éveket, amikor őt okoltam homoszexualitásomért.
Megismertem a páromat, akit nagyon szeretek, és már 4 éve együtt vagyunk. Ő is keresztény családban nőtt fel, és szintén teológiát hallgatott.

Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy egyszer majd egy melegségét nyíltan és büszkén vállaló férfi leszek, nem hittem volna neki! Az élet megpróbáltatásai, és a veszteségek elviselhetetlennek tűnnek néha, de az a lelki nyugalom és belső béke, amit most érzek, sokkal nagyszerűbb ennél!
Hálás vagyok érte, hogy Isten kegyelmének munkájaként mindezt megtapasztalhattam az életemben!